2010. december 27., hétfő

Karácsony 2010

Ahogy lejjebb írtam, Marci idén a téli szünet nagy részlét az apukájánál tölti. 25-én délben jött haza, és akkor bonthatta ki az itt kapott ajándékait. Már előtte is sok karácsonya volt: 24-én reggel apánál, 25-én az apai nagymamájánál, és valamikor ezek között még Helga (apa barátnője) anyukájánál is. Kapott társast, könyvet, lézerkardot, Geomagot. A lézerkardot el is hozta, nem örültem neki, hogy ezt kapta, de ha már kapta, hadd játsszon vele. Itt már nem volt olyan ünnepélyes az ajándékozás, Marika néni átjött, Péter aludt, mert épp lázas volt, Regő is boldogan részt vett Marci ajándékainak megtekintésében. 
Kapott két társast, egy Twistert (ez az, amikor színes pontokra kell tenni kezünket-lábunkat, és a játékosok jól összegubancolódnak) meg egy érdekes táblás játékot, ami a kelta időkben, druidák főszereplésével játszódik. Regő hamar lefeküdt, mi ezzel a társassal játszottunk kettőt, mindkétszer Marci nyert. Kapott még két könyvet: a Harry Potter első részét, amit nemrég kölcsönkaptunk Emi barátnőmtől, és elolvastuk együtt - most már Marci maga is olvashatja a saját példányát - a másik pedig Kipling: Hogyvolt-mesék című, gyönyörű, nagy alakú állatmesés könyve, este három mesét is felolvastam belőle, és nagyon jókat nevettünk rajta. Jó előszoba lesz A dzsungel könyvéhez. 
Társasozás után elkezdtük nézni a Harry Pottert filmen, mert ezt is megkapta Marci a könyv mellé. Én is csak akkor láttam, amikor új volt a moziban 7-8 éve, úgyhogy mindkettőnknek új élményt jelentett. Közben ebédeltünk meg, majd a film végére Péter és Regő is csatlakozott.
Ezeken kívül még Marika nénitől kapott Marci egy műanyag bobot, reméljük, a hó is megjön hozzá hamarosan! Képek az ajándékbontásról:



A film után még kardoztunk egy kicsit a lézerkarddal, ami eközben sajnos eltörött, nem volt valami erős anyagból. Én menthetetlennek ítéltem, volt is sírás, de aztán Péter megjavította, de innentől csak légkardozni szabad vele :) Aztán még pár kör Twistert is játszottunk, és jött a vacsi-fürdés-mese-alvás.
Gyakorlatilag Marci azt a pár napot töltötte volna velünk a 25-e felén kívül, amit együtt töltöttünk volna Ságváron a szüleimnél, de mi az utolsó pillanatig hezitáltunk, hogy menjünk, mehetünk-e, hiszen Marcin kívül mindenki beteg. Végül Péter nem is jött, lázas volt, és mi Regővel is csak egy napra mentünk. De Marci maradt, most is a mamáéknál van, hogy Bencével és az új játékokkal is játszhassanak ott együtt. Sajnálom, hogy nincs velünk, és hiányzik, de jó ott neki :) Szóval 26-án ebédre értünk Ságvárra, közben beugrottunk Siófokra Dédipapához, mert ő sem tudott jönni, és átadtuk az ajándékát, egy fényképes naptárt. Ebéd előtt volt az ajándékbontás, Marci kapott Bencével közösen egy hatalmas versenyautó-pályát távirányítós autókkal, egy "Készítsd el a saját vulkánodat!" készletet, erre én is nagyon kíváncsi vagyok :) egy Lego társast és az Egyszer volt, hol nem volt... az élet sorozatot dvd-n. Ebéd után rögtön össze is rakták az autópályát, és amíg mi el nem jöttünk, azzal játszottak.

De vitte innen is a két társast és az egyik könyvet is, szóval jól elvannak Bencével :) Most beszéltem vele, jól érzi magát, és befalt egy csomó bundás kenyeret vacsorára :)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ajándékokat kapott, remélem jövőre többet tudtok együtt lenni!

    VálaszTörlés