2010. december 23., csütörtök

Elvált gyerek karácsonya

Marci három és fél éves volt, amikor szétköltöztünk az apukájával. Szerencsére, ha van ilyen, ez egy úgynevezett "jó válás" volt, és akkor is, azóta is Marcival kapcsolatban mindent meg tudunk beszélni. A karácsonyok változóan alakultak azóta, mindig megbeszélés alapján. A válás évében, azaz most már négy évvel ezelőtt albérletben laktunk kettesben Marcival, és az apukáját is meghívtuk Szentestére, ugyanúgy hármasban voltunk együtt, mint azelőtt, csak nem aludt nálunk. Nem volt benne semmi őszintétlenség, jó volt ez így akkor. Még 2007 karácsonyán is ott laktunk, de akkor már mintha valahogy osztottuk volna az ünnepet. Azóta van úgy, ha jól emlékszem, hogy egyik évben velünk, másik évben az apjáékkal van Marci Szenteste. 2008-ban költöztünk ide, akkor 25-én délután érkezett meg és örült az ajándékainak. 

Tavaly már Regővel ünnepeltünk, apjánál viszont épp akkoriban várták a kistestvért, aki ugyan január 10. körülre volt várható, ha jól emlékszem, de attól az időponttól fogva, amikor már bármikor jöhetett volna, Marci nem mehetett hozzájuk. Gyakorlatilag egy hónapig, Mikulástól január 15-ig, amikor végre megszületett a baba, nem mehetett az apjához, és karácsonykor is csak 25-én nappal. Nagyon sajnáltam akkor. Idén viszont pótol: december 20-án kezdődött a téli szünet, Marci 21-én délután elment az apukájához, és csak 25-én ebédre jön haza. Hagyományosan 26-án felkerekedünk, és elutazunk Ságvárra anyukámékhoz, ahol két-három napot töltünk tesókkal, unokatesókkal, nagyszülőkkel, dédipapával. Amikor hazajövünk, Marci újra apához megy, idén ott is szilveszterezik.

Ezúton kívánok boldog karácsonyt mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése