Vakációóó! :)

A múlt hét péntek volt Marcinak az utolsó iskolai nap, még ezen a héten lesz az évzáró és a ballagás, aztán tényleg teljes erővel kitör a nyár. Na nem mintha most még visszatartaná valami :)

Csütörtökön voltak kirándulni, itt, mivel kicsi az iskola, az egész alsó tagozat megy egy napra, egy busszal, a felső pedig külön. Idén az alsósok Szentendrére mentek, skanzenbe és a marcipánmúzeumba. A skanzen annyira nem izgatta Marcit, nemrég volt az apukájával is, de azért megnézte persze, és itthon főleg egy kecskéről mesélt, akinek olyan hangja volt, mint egy idős bácsinak :D A marcipánmúzeum izgalmasabb volt, láttak egy hatalmas Michael Jacksont marcipánból, forgó Csipkerózsika-várat, mesejeleneteket, szóval nagyon érdekes volt. És az én nagyfiam hozott nekünk a zsebpénzéből marcipánt - nagyon okosan vásárolt, egy csomag kis marcipánrudat hozott, amiből mindenkinek jutott, és jóval olcsóbb volt, mintha külön vesz mindenkinek valamit. Fagyiztak is, és délután 5 órakor értek haza, ami csak azért volt vicces, mert reggel 4-5 órát mondtak, ez egy elég szeles, hűvös nap volt, én pedig egy órán át álltam a szélben a buszmegállóban. Akkor határoztam el, hogy veszek Marcinak egy mobiltelefont - de nem veszek ám még :)

Az utolsó nap főleg rajzfilmnézéssel telt, amit általában nem díjazok az iskolában, de mikor, ha nem az utolsó napon - emlékszem, én is hogy élveztem :) A bizonyítvány szerintem szép lesz, ha kicsit szőrösszívű a tanító néni, akkor matekból négyes lesz, de az egész éves teljesítményt nézve kis jóindulattal ötös is lehet, talán rajzból négyes még, és a többi ötös. Izgalommal várom a pénteket :)

A hétvégét aztán Ságváron töltöttük, kihasználtuk a háromnapos ünnepet, erről a Regőblogon számolok be.

Planetárium

Sajnos most nem tudok részletes, fotókkal tarkított beszámolót tartani, hiszen nem voltam ott, de azért elmesélem, hogy Marci tegnap iskolai buszos kirándulás keretében a Planetáriumban volt. A "Földről a csillagokig" című műsort nézték meg. Számomra egyértelmű volt, hogy természettudományos érdeklődésű kisfiamnak részt kell vennie ezen a kiránduláson, már körülbelül egy hónapja szerveződött. Én még sosem voltam a Planetáriumban, remélem, ezek után Marci már el fog vinni oda :)

Fél kettőkor indult a busz az iskola elől, szerencsére mivel pénteken rövid napja van, hamar hazaért, még ebéd előtt megcsinálta a leckét, nem is volt sok. Ebéd után összepakoltunk neki egy kis hátizsákot, és irány a busz. Jó időben odaértünk, szépen a lelkére kötöttem Marcinak, hogy jó legyen szót fogadjon, bár kirándulásokon még sose volt panasz rá, csak a megszokott iskolai napokon. Innentől aztán este fél hétig nem is hallottam róla, akkor érkezett meg lelkesen, de persze nem fáradtan, Duracell-nyuszi :)

Nagyon tetszett neki az előadás, 3D-s volt, látta a Földet, a bolygókat, a csillagokat, meg is próbálták fogni őket, de persze nem tudták :) Mondott szakszavakat is, amiket a dínós meg a vulkános könyveiből ismer :) A buszozás is jó volt, meg Marci is jó volt, örültem neki :)

Nagy beszámoló - Születésnap III. felvonás - Csodák palotája és Duna Múzeum Marciszemmel

Már hagyomány nálunk, hogy Marci a születésnapján kap egy szabadnapot, és csinálunk együtt valami programot. Amikor iskolába került, elgondolkodtam, hogy onnan is kivegyem-e egy napra, de mivel egy félévben három napot igazolhatok, és ezt nem igazán szoktam kihasználni, úgy döntöttem, megérdemeljük. Idén bizonyos nézeteltérések és viselkedési problémák miatt halasztottam egy kicsit a programot, de tegnap végre felkerekedtünk mi hárman, Marci, Regő és én, és nagyon jól éreztük magunkat!

Marci nem nagyon szereti a meglepetéseket. Persze eddig még nemigen csalódott, hiszen el szoktam találni azért, hogy minek örülne :) de ha van lehetősége, inkább azt választja, hogy megmondja, hová menjünk, vagy listát ír ajándékokból és abból választunk neki. Tavaly még meglepetésből mentünk a Csodák Palotájába, idén ellenben, amikor ezt megbeszéltük és választhatott, az ő választása alapján :) Mivel én viszont szeretem a meglepetéseket, és szerettem volna még valamit, hogy ne ugyanaz legyen a program, mint tavaly, beiktattuk az esztergomi Duna Múzeumot is, ami Marcinak egészen a megérkezésig meglepetés volt.

A Csodák Palotája látogatása úgy kezdődött, hogy teljesen véletlenül megtaláltam azt a mélygarázst, amelyikből ha feljövünk, épp a bejárati ajtónál találjuk magunkat, szuper! Marci már ismerősként vette birtokba a helyet, a  játékokat, eszközöket. Szabadon közlekedett, időnként megkerestük egymást, szólt, hogy merre megy. 

Itt Regővel együtt próbálják a golyót a mozgó labirintus közepébe igazgatni:

Ez is olyan eszköz, amit sikerült közösen használni: különböző teljesítményű fogyasztókat kellett beindítani egy tárcsa tekerésével, így érzékelhették a gyerekek, hogy hány watt milyen emberi teljesítményt jelent.

Marci a falon - tépőzárruhában feltapasztva :)

A forgó szobában, ahol Regő és én is benn voltunk, meg még négy ismeretlen gyerek, és egymásnak gurítottunk egy labdát, ami a szoba forgása miatt persze általában célt tévesztett :)

Holdséta (egyes képeket képtelenség volt élesre, mozdulatlanra fotózni)

Ez az érdekes, lekerekített sarkú háromszögre hasonlító kerekeken gördülő járgány:

Ezt a legfelső emeletről fényképeztem, amikor Marci a legalsón légfúvóval próbált labdákat a megfelelő nyílásokba juttatni (annál a fekete alapon fehér pöttyös táblánál látszik messziről Marci)

Megint egy közös játék: csapj a falra ott, ahol kigyulladnak a lámpák, és kiderül, mennyi a reakcióidőd :)

Marci kezében itt már látható a varázspálca is, amit ott kapott, és már trükköket is tud vele :) A fényképen látottakon kívül vezetett még négyszögletes kerekű autót, próbált mindenféle kis kézi játékot, látta működés közben a hatalmas szikrákat, villámokat keltő és tiszteletreméltó hangot adó, körülbelül két ember magas Tesla transzformátort, és még sorolhatnám. Beültünk egy érdekesnek ígérkező előadásra is az Öveges terembe, de kijöttünk, mielőtt megkezdődött volna - akkor már látszott, hogy Regő nem fog annyi időt kibírni.

Az autóban mondtam Marcinak, hogy Esztergom felé indulunk, de ha nem úgy alakul, akkor csak egy autózás lesz belőle Dobogókőn át, az is szép. Szerencsére azonban úgy alakult - Regő rögtön elaludt az autóban, Esztergomba érve viszont felébredt. Hamar megtaláltuk a Duna Múzeumot, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, külön kiemelve az ott dolgozók kedvességét, barátságosságát, felkészültségét, gyerekismeretét.

A múzeum alsó szintjén időszaki kiállítás látható, mégpedig jelenleg, április végéig a Gőzerő című, amely gőzgépekről szól. Láthatunk a gyerekek által gombnyomásra működtethető gőzgépeket, kipróbálhatják, milyen lehetett szenet lapátolni, hallgathatnak különféle gépzajokat, sivításokat fejhallgatón, láthatnak falra vetített régi filmet, és hallgathatják egy nagyon kedves és mindenről sokat tudó bácsi kalauzolását.

Az emeletre vezető lépcső egy malomkerekekből, emelőkből, rudakból víz által működtetett, fából készült szerkezet mellett vezet felfelé, aminek - bevallom, csak a tájékoztató hölgytől tudtuk meg, de úgy már felismertük - Fehérváron áll a fémből készült eredetije. Ha a szerkezet beindul, a lépcsőn néhány fokot felfelé haladva a gyerekek lepecsételhetik vele a belépőjegyeket:

Marci nagyon lelkesen pecsételt :) A lépcsőn felérve egy hosszú folyosón találhatjuk magunkat, ahol a falon sok-sok kép és szöveg nyújtana érdekes információt, de esélyem sem volt olvasni és képeket nézegetni, hiszen a fiúkat a folyosó végén valami sokkal érdekesebb várta: az a terem, ahol egy fémből készült medencében mindenféle vízi eszközt és jelenséget lehet kipróbálni, és ha a tetején lévő forrást is bekapcsolják, folyó folyik benne, lehet vizet szivattyúzni, örvényt és hullámzást kelteni, kipróbálni, hogy működik a zsilip, és közben nyakig vizesnek lenni. A múzeum felkészültségét bizonyítja, hogy vízhatlan köpenyek lógnak az egyik sarokban, ha pedig vége a nagy pancsolásnak, törölközőket adnak, azokat a ruhákat pedig, amelyek mégis vizesek lesznek, szó nélkül viszik a radiátorokra.

Örvény:

Turbina:

Búvárharang:

Az arkhimédeszi csavar, a szivattyúk őse:

Víznyomás: ha néhány csövet befogunk, a többiből jobban jön a víz:

Ebben a teremben volt még egy akvárium, három kis vízinövény különböző megvilágítású edényekbe ültetve, ezzel modellezve, hogy melyik nő gyorsabban, és egy sorozat üvegpalack különböző mennyiségű vízzel megtöltve, kis dobverővel, kottás füzettel:

Természetesen Marcinak ez a terem lett a kedvence, vagy háromszor visszatért, és utólag azt mondta, az egész napban ez volt a legjobb :) Persze aztán még jöttek különféle érdekességek, repülőgépbe szállva felülről láthattuk az országot, diorámában nézhettük meg a folyópart madár- és növényvilágát, majd egy nagy teremben a másik fő attrakció: Magyarország műholdas képe 703 kilométer magasból fotózva, hatalmas szőnyegként a padlón, amit aztán lehet nagyítóval böngészni:

Megkerestük, hogy hol lakunk, megnéztük a folyókat, tavakat, hogy tényleg mennyire kanyarog a Tisza, és hasonlókat. Végül már csak egy terem volt vissza, ahol pedig az Andrássy út csatornarendszerét modellezték, benne patkánnyal (aki igen hasznos állat, jelzi a csatornában dolgozók számára a mérges gázokat) és csatornatisztítóval, felette csatornafedéllel, kúttal, tűzcsappal. A padlóban plexi alatt csövek vezettek a vízórához, és két különféleképpen berendezett (egy gazdag, egy szegény) fürdőszobához. Van még egy moziterem is, amit most nem vettünk igénybe, viszont Marci kedvéért újra beindították a lépcsőnél a malomkerekes szerkezetet, és a kísérő hölgy kérés nélkül adott a kezébe egy jegyzetlapot, hogy pecsételhessen.

Mindenkinek nagyon ajánlom a Duna Múzeumot, kihagyhatatlan élmény, és itt aztán nem kell félni, hogy zavaró tényező lenne a gyerek! 

Innen hazafelé vettük az irányt, mégpedig Dobogókőn át, még világosban, bujkáló napsütésben, gyönyörű hegyek, erdők között, még havat is láttunk. Este fél hét tájban értünk haza, a meleg vacsora után nem sokáig kellett altatni a gyerekeket :)

Csókakői kirándulás

A mai délutánra Marci iskolája buszos kirándulást szervezett a csókakői várba és az azt körülvevő erdőbe. Szülők, barátok, testvérek is mehettek. Én is szívesen mentem és vittem Regőt is, de nem mertem még buszra szállni vele, hogy bekötetlenül üljön az ölemben, inkább autóval mentünk a busz után. Na de ne vágjunk ennyire a dolgok elébe, reggel még erősen bizonytalankodtam, hogy mi is menjünk-e. Ugyan szép időt ígértek, de reggel köd volt, aminek sehogy sem akaródzott felszállni, és a Nap sem nagyon akart előbújni. Aztán nagy nehezen rávette magát, hogy segítségével az úrhidai iskolások kirándulhassanak egy jót - és velük Regő is. Aki miatt ugyan volt még egy bizonytalankodásom, ugyanis rá abszolút nem jellemzően csak egy órát aludt délelőtt, biztos voltam benne, hogy így nyűgös lesz, de a napsütés meggyőzött, akkor is megyünk.

Az indulásunk is viccesre sikerült, kétszer szaladtam vissza - először a pénztárcámat hagytam itthon, aztán a babakocsit. De végül csak elindultunk. Gondoltam, Regő majd alszik az autóban. 40 perc volt az út, szépen mentünk a busz után, Marci a buszon a barátaival, Regő mögöttem, de egy szemhunyást sem aludt. Gondoltam, majd a jó levegőn.

Csókakő körülbelül 20 kilométerre van Székesfehérvártól, azaz bő 30-ra Úrhidától, sajnos a 81-es út mellett. A Vértes szélén található, a Vértesi Natúrparkban, és a móri borvidék Ezerjó Borútja is átmegy rajta. Gyönyörű, csendes, friss levegőjű hely, amely felett, a Csóka-hegyen a Csák nemzetség által épített vár áll. A vár különlegessége, hogy folyamatosan építik. Nem tudom, hány ilyen van Magyarországon, biztosan nem sok, de a csókakői várnál én 2001-ben jártam először és talán 2004-5-ben utoljára, és mindkét látogatáskor hatalmas változást tapasztaltam az előző állapothoz képest. Amikor először láttam, egy itt-ott pótolgatott rom volt a vár, másodszor látványosan nagyobb volt ahhoz képest, és a környezete is szépen kiépült, most meg leesett az állam. A képen látható állapotban van, hatalmas falakat építettek néhány év alatt, a korábban is meglévő pihenőhely a vár alatt tovább bővült, padok, tűzrakóhelyek, esőházak, egy szép új játszótér, mosdók, emlékmű, szobor található itt... Mindez a Csókakői Várbarátok Társaságának köszönhető, akik az önkormányzat segítségével, de társadalmi munkában kőről kőre építik a várat. Nagyszerű kezdeményezés, mindenütt így kellene lennie! Persze maradhat néhány rom is :)

Szóval, a busz megállt a falu központjában, a templomnál, az iskolások onnantól gyalogoltak. Mi Regővel felmentünk autóval a vár alatti pihenőig, ahol parkoló is van. Kicsit játszótereztünk, és már fel is ért a csoport. A várhoz két út is vezet: az egyik kényelmesen, akár autóval is járható, a másik a vár mögött, az Országos Kéktúra ösvényéről tér le, sziklás, vadregényes, lépcsős. Felfelé az elsőt választottuk. A negyedikes, hatodikas kislányok rögtön rávetették magukat Regőre, versengtek, hogy ki tolhatja a babakocsit hegynek felfelé :) a nyiszlettebbje meg irigykedett, hogy milyen jó a babának :) A várba felérve minden szülőhöz öt-öt gyerek csapódott, Regőt magamra kötöttem meitaiban, és így jártuk be az utolsó látogatásunk óta hatalmasra nőtt várat. Gyönyörű volt az idő és a kilátás, mivel a vár a Vértes szélén van, alattunk a falu, szőlődombok, szemben a Bakony, szintél alattunk és kicsit jobbra a Móri-árok, és az ég külön a mi kedvünkért hihetetlen felhőjátékot rendezett. Fotók a telefonomban vannak, ha le tudom tölteni és jók, hozom őket! Regő is élvezte, még nevetett is a meitai-ban, ahogy másztuk a vár köves ösvényeit, meredek lépcsőit. 

Lefelé menet két csoportra oszlottunk, a vagányabbak a másik úton, a vadregényes ösvényen mentek le a várból, természetesen Marci is, a kisebbek, néhány lány, más kistesók és mi pedig ugyanarra, amerre felfelé jöttünk. Leérve betértünk az erdőbe a kék jelzésen, és rövid babakocsis séta után találkoztunk a rövidebb úton a várból odaért csapattal. Gyönyörű itt az erdő, őszi színek, gombák, kövek, hegyoldalból kiálló hatalmas sziklák... és harapni lehet a levegőt.

Innen együtt indultunk tovább, a babakocsit itt-ott át kellett emelni kövesebb részeken, de lelkes segítőim voltak :) Viszont azt is megállapítottam, hogy a hatodikasok már jobban figyelik a telefonjukat, mint az erdőt... ami szomorú, ilyen téren is kellene egy kis kultúrát tanulniuk, de erre jók az ilyen kirándulások, ezért jó, hogy az iskola, konkrétan Bán Balázs földrajztanár megszervezi.

Kisvártatva egy elagázáshoz értünk, emlékszem, itt már Regő karban volt, és a lányok tolták az üres babakocsit. Próbálkoztam újra a meitaijal is, de már nem jött be. Számítottam nyűgösségre, már délután négy óra volt, és ahhoz képest, hogy fél tíz óta nem aludt semmit, abszolút nem volt vészes. Az elágazásnál ismét a vagányabbja erőltetett menetben felmehetett a kilátóhoz, az már nem volt járható út Regővel, tehát megint egy-két lánnyal, kistesóval és szülővel visszafordultunk. Regő egy kicsit sétált is, mint egy rendes túrázónak illik :) karomban is jött, nyakamban is, egyszer leültettem egy nagy, majdnem kocka alakú sziklára.

Már nagyon vártam, hogy kiérjenek Marciék is az erdőből. Az otthon maradó szülők úgy tudták, hogy fél hat-hat felé ér haza a busz, és ekkor már majdnem fél hat volt. De szerencsére perceken belül megérkeztek ők is, lelkesen, kipirultan, és megrohamozták a játszóteret :) A játékokat azonban nem teljesen rendeltetésszerűen használták, így Balázs bácsi hamar kiparancsolta onnan őket, meg amúgy is késő volt, és indultak le a buszhoz. Mi is lementünk autóval, Marcit is felvettük ott, és indultunk haza!

Marcit Fehérváron letettük az apjánál, vittük az iskolatáskát is, mert hétfőn ő viszi iskolába, sőt még a leckét is megcsinálta itthon a kirándulás előtt!

Nagyon szép délután volt, élményekkel, jóleső fáradtsággal és Regő első túrájával :)

Kalandpark helyett

Ma a zamárdi kalandparkba szerettünk volna menni. El is indultunk, sőt oda is értünk, beálltunk a sorba, ami nem mozdult... majd jött a hír a sor elejéről, hogy elfogyott a felszerelés, sisak, heveder, mert annyian vannak benn, két órát várni kell. Hát, erre mi nem voltunk hajlandók, úgyhogy visszafordultunk, és az útközben látott széplak-felsői kis vidámparkba mentünk helyette. Ez már gyerekkorunkban is ott volt, Donnert vidámparknak hívták az üzemeltetőjéről, kellemesen meglepett, hogy most is az ő nevéről kaptuk a számlát. Gyerekeknek való kis játékok voltak, dodzsem, ringlispíl, kisvonat, levegőbe emelős játék, ugrálóvár. Marci és Bence nagyon élvezték, a kicsik meg babakocsiztak, másztak a fűben, és egy kicsit az ugrálóvár sima részén is.

Innen visszamentünk Siófokra, a Kórházdombra. Ez régesrégen temető volt, gyerekkorunkban egy kopár domb a kórház mellett, itt volt az uszoda, amíg össze nem omlott, meg szánkódombnak lehetett használni, és egy kitaposott ösvény vezetett keresztül rajta, ahogy a felette lakóknak alkalmas volt átvágni rajta a belváros felé.

Most az ösvény helyett térköves, korlátos kis sétaút van kandeláberekkel, fiatal fák, virágok, rendben tartptt, parkosított domb, a tetején az új trianoni emlékmű és egy tágas fa játszótér. Marcin és Bencén kívül volt ott még három-négy hasonló korú kisfiú és egy bácsi egy nagyon barátságos kutyussal, rögtön megbarátkoztak, kergetőztek, futóversenyt szerveztem magukból, a kicsik meg fűben másztak, hintáztak, és a kutyával ők is ismerkedtek.

A trianoni emlékmű:

Játszóterezés:

Pünkösdi hétvége

Nagyon jó kis hosszúhétvégénk volt :) Pénteken kezdtük, mentünk Ságvárra anyuékhoz, odajöttek a tesómék is a két kisfiúval. Szombat délelőtt bementünk Siófokra hajóállomáson, mólón sétálni, Dédipapát elvinni ebédre, még fagyiztunk is. Ekkor láttuk, hogy Pünkösd alkalmából akciós a sétahajózás, úgyhogy vettünk is délutánra jegyeket, és ebéd meg alvás után visszamentünk sétahajózni. Nagyon szép volt, mindegyik gyereknek nagyon tetszett.

Utána még játszótereztünk, Regő aludt a babakocsiban, majd amikor újra hazamentünk Ságvárra - egy újabb fagyi után :) - a nagyszülők még elvitték Marcit és Bencét sárkányt eregetni.

Vasárnap reggel korán keltünk, és elindultam Regővel haza Úrhidára az apjáért, meg csomagokat kitenni, és következett eddigi élete legnagyobb kirándulása: Gyűrűfűre utaztunk. Ez Szigetvár közelében egy korábban kihalt falu, amit egy alapítvány és valami újba kezdő emberek keltettek életre: ökofalut alakítottak ki. A Tündérmajor nevű juh- és kecskefarm nyílt napjára mentünk, mert anyukámék is készítenek kecskesajtot, és kíváncsiak voltak, mások hogyan csinálják, és hívtak minket is. Marcit ők vitték Ságvárról, ott találkoztunk. A hely a Dél-Zselicben gyönyörű, világtól elzárt, dimbes-dombos, a dombokon tanyák, körben pedig mindenfelé állatok legelésznek. Jól éreztük magunkat, én főleg Regővel sétálgattam, hol ebbe, hol abba hallgattam bele, Péter a házigazdát hallgatta és követte mindenhova, Marci gyerekekkel ismerkedett, Regő aludt, játszott, evett, nagyon ügyes volt.

Hetedik szülinap

Bizony, az én nagyfiam 2010. március 2-án hétéves lett. Ez nagy szó! :)

2003. március 2-án, reggel 9:15-kor született Budapesten, a MÁV kórházban (ami egy akkor még önállóan létező, bababarát kórház volt). 3380 g súlyú és 54 centi hosszú volt. Ma olyan 25 kg és 125 centi körül van :-)))) 31-32-es lába van és már két felnőtt foga, meg még kettő, ami mozog. Elsős, okos, ügyes, ír, olvas, számol. Nagyon büszke vagyok rá.

A szülinap alkalmából kimenőt kapott az iskolából, és elmentünk Budapestre, a Csodák Palotájába. Pont Marcinak való élmény volt, nagyon élvezte, észre se vette, mennyire elfáradt. A fizikai részét nem mindenhol értette vagy nem mindenhol érdekelte, viszont egy csomó élmény kimaradt volna, ha akkor jövünk, amikor ezek már mennek, mert több kipróbálható "játék" 30 kg alatti gyerekeknek való volt. A kockakerekű elektromos autóval, ami egy kis Polskiból átalakítva, amivel a fiam elvitt engem és az öccsét egy körre. Engem kettőre is :)

Aztán otthon volt még torta, anya sütötte - mármint én -újragyulladós gyertyákkal, és volt persze ajándék is :) Meg egy liter Fanta, mert ilyesmit egyébként nem iszunk :) Akit érdekel a recept, szóljon, felteszem, nagyon könnyű és nagyon csokis torta!

Boldog szülinapot, Marci!!!