Néhány napig nem írtam, ülepedtek bennem a dolgok, morfondíroztam és fogalmazgattam. Most, hogy eltelt pár nap, igazából már azt sem tudom, mitől voltam kiborulva :) Illetve tudom, de már nem érzem annyira a súlyát.
Talán front volt, vagy nem tudom, de Marci iszonyatosan pörgött és neveletlenkedett, én pedig már nem tudtam mit kezdeni vele, és egészen kétségbeestem. Néha nehéz elviselni a bődületes mozgásigényét és hangosságát, és sokszor ezen felül pluszban "rosszalkodik", azaz nem fogad szót, de harmadszorra sem, hisztizik, mint egy hároméves, minden mondatomra "nem" a válasza... Mindezek tetejébe kapott beírást csütörtökön. Az ő elmondása szerint az iskolai mosdóban vizet töltött a kulacsába, miközben Józsi nevű osztálytársa löködte, piszkálta, mire ő megmondta Józsinak, hogy ha nem hagyja abba, le fogja önteni, és következetes gyerekként így is tett. A beírás szövegébe a társaival való rendetlen bánásmódon kívül még órai rossz magatartás is került. Nekem ez most az itthoni viselkedésével együtt sok volt.
---
Mindig fontosnak tartottam, hogy ne mondjuk a gyerekre, hogy rossz. Ő nem is rossz, nagyon igyekszem nem mondani neki ezt, és értelmesen elbeszélgetni vele arról, ha valamit nem jól csinált. Nem tudom, hogy ez megfelelő módszer-e, vagy szigorúbbnak kellett volna-e lennem vele már kisebb korától. Néha meg épp túl szigorúnak gondolom magam, vagy hogy nagyok az elvárásaim. De az, azt hiszem, jogos elvárás, hogy egy nyolcéves ne hisztizzen már úgy, mint egy dackorszakos két-három éves. Ha ez megszűnne, már sokkal jobban érezném magam. De a mindennapos veszekedés nagyon fáraszt. Tudom, ne veszekedjek... Nem is szeretnék, csak nem mindig világos előttem, hogy mi lenne a jó, mit csináljak, hogy mindenki jól érezze magát, de az is meglegyen, amit Marcitól szeretnék? Ez nem sok, a leckéje, némi itthoni segítség és este, fürdés előtt egy összepakolás. De jönnek az apróságok... hogy hogy tette le a ruháját és már megint nincs rajta papucs, és a sok ilyentől megint bosszankodni kezdek. Nem jó...
---
Aztán nap mint nap, amikor uzsonnázunk, kínál édességgel abból, ami még mindig van Mikulás óta, és amikor egyszer elfogadtam, olyan boldog volt. Bármikor szívesen jön sütit sütni, és imádja a testvérét, szívesen segít körülötte is, én meg meghatódom. Az én nagy, okos, jó nagyfiam. Most akkor melyik ő?
---
Aztán elmentünk a vadasparkba, hétvégén sokat társasoztunk, hétfőn volt fociedzése és átjött egy barátja is, és most valahogy jó... Farsangra is mehet egyelőre, mert nem úgy számolják a beírásokat, úgyhogy még van esély... és remélem, a hisztit kinövi.
Jaj ez a gyereknevelés olyan bonyolult! Mennyit engedj, hol legyen a határ, ezeket mindet tudni jó lenne, de csak utólag derül ki, hogy jól csináltad-e... De szerintem büszke lehetsz magadra, mert Marci így látatlanban egy okos és jószívű nagyfiú, még ha néha vannak rossz napjai is. De kinek nincsenek? :)
VálaszTörlésIlyen napok vannak gyereknél, felnőttnél egyaránt, nem kell túlságosan szívére venni az embernek, csak nekem pl figyelnem kell arra,hogy a rossz napjaimon kinek mit mondok- főleg a lányoknak, mert maradandó sebeket nem akarok ejteni. Nem szófogadásban Vikivel szintén jó párost alkotnak :)
VálaszTörlésBár a fiaink között 4 év van, mintha teljesen a Danival kapcsolatos érzéseimet írtad volna le. Neki talán még belefér a hiszti, de a hangzavar, kiabálás, mozgásigény, a sok apróság, ami miatt mindig veszekedni kell, s sosem tudom, jól csinálom-e. Remélem az élet megválaszolja a kételyeinket, addig is bízz magadban, én is próbálok magamban! ;)
VálaszTörlésTeljesen azt írtad le, amit Robinnal kapcsolatban érzek. Robin bár még csak 6,5 éves, pontosan úgy viselkedik mint Marci,és hisztisebb mint Rhea :)))))
VálaszTörlés