2011. június 14., kedd

Vakációóó! :)

A múlt hét péntek volt Marcinak az utolsó iskolai nap, még ezen a héten lesz az évzáró és a ballagás, aztán tényleg teljes erővel kitör a nyár. Na nem mintha most még visszatartaná valami :)
Csütörtökön voltak kirándulni, itt, mivel kicsi az iskola, az egész alsó tagozat megy egy napra, egy busszal, a felső pedig külön. Idén az alsósok Szentendrére mentek, skanzenbe és a marcipánmúzeumba. A skanzen annyira nem izgatta Marcit, nemrég volt az apukájával is, de azért megnézte persze, és itthon főleg egy kecskéről mesélt, akinek olyan hangja volt, mint egy idős bácsinak :D A marcipánmúzeum izgalmasabb volt, láttak egy hatalmas Michael Jacksont marcipánból, forgó Csipkerózsika-várat, mesejeleneteket, szóval nagyon érdekes volt. És az én nagyfiam hozott nekünk a zsebpénzéből marcipánt - nagyon okosan vásárolt, egy csomag kis marcipánrudat hozott, amiből mindenkinek jutott, és jóval olcsóbb volt, mintha külön vesz mindenkinek valamit. Fagyiztak is, és délután 5 órakor értek haza, ami csak azért volt vicces, mert reggel 4-5 órát mondtak, ez egy elég szeles, hűvös nap volt, én pedig egy órán át álltam a szélben a buszmegállóban. Akkor határoztam el, hogy veszek Marcinak egy mobiltelefont - de nem veszek ám még :)
Az utolsó nap főleg rajzfilmnézéssel telt, amit általában nem díjazok az iskolában, de mikor, ha nem az utolsó napon - emlékszem, én is hogy élveztem :) A bizonyítvány szerintem szép lesz, ha kicsit szőrösszívű a tanító néni, akkor matekból négyes lesz, de az egész éves teljesítményt nézve kis jóindulattal ötös is lehet, talán rajzból négyes még, és a többi ötös. Izgalommal várom a pénteket :)
A hétvégét aztán Ságváron töltöttük, kihasználtuk a háromnapos ünnepet, erről a Regőblogon számolok be.

2 megjegyzés:

  1. Marcipánmúzeumban még nem is voltunk, meg kell néznünk :)
    Okos nagy fiad van, ezt eddig is tudtuk :)
    A bácsi hangú kecskén még most is röhögök:D

    VálaszTörlés
  2. Emi Nektek otthon is van egy Marcipánotok :)
    Hurrá a nyárnak, Marcinak pedig izgalmakkal és kalandokkal teli nyarat! :)
    Bácsi hangú kecske :D:D:D

    VálaszTörlés