Ma a zamárdi kalandparkba szerettünk volna menni. El is indultunk, sőt oda is értünk, beálltunk a sorba, ami nem mozdult... majd jött a hír a sor elejéről, hogy elfogyott a felszerelés, sisak, heveder, mert annyian vannak benn, két órát várni kell. Hát, erre mi nem voltunk hajlandók, úgyhogy visszafordultunk, és az útközben látott széplak-felsői kis vidámparkba mentünk helyette. Ez már gyerekkorunkban is ott volt, Donnert vidámparknak hívták az üzemeltetőjéről, kellemesen meglepett, hogy most is az ő nevéről kaptuk a számlát. Gyerekeknek való kis játékok voltak, dodzsem, ringlispíl, kisvonat, levegőbe emelős játék, ugrálóvár. Marci és Bence nagyon élvezték, a kicsik meg babakocsiztak, másztak a fűben, és egy kicsit az ugrálóvár sima részén is.
Innen visszamentünk Siófokra, a Kórházdombra. Ez régesrégen temető volt, gyerekkorunkban egy kopár domb a kórház mellett, itt volt az uszoda, amíg össze nem omlott, meg szánkódombnak lehetett használni, és egy kitaposott ösvény vezetett keresztül rajta, ahogy a felette lakóknak alkalmas volt átvágni rajta a belváros felé.
Most az ösvény helyett térköves, korlátos kis sétaút van kandeláberekkel, fiatal fák, virágok, rendben tartptt, parkosított domb, a tetején az új trianoni emlékmű és egy tágas fa játszótér. Marcin és Bencén kívül volt ott még három-négy hasonló korú kisfiú és egy bácsi egy nagyon barátságos kutyussal, rögtön megbarátkoztak, kergetőztek, futóversenyt szerveztem magukból, a kicsik meg fűben másztak, hintáztak, és a kutyával ők is ismerkedtek.
A trianoni emlékmű:
Játszóterezés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése