Nyolc éve

2003 március elsején Anyukám születésnapját ünnepeltük. Mivel akkor már nagyon mindenórás voltam, nem vállaltuk, hogy mi megyünk hozzájuk, inkább őket hívtuk meg. Tortáztunk, szendvicseztünk, amikor elmentek, elpakoltam, megfürödtem, lefeküdtem... és egy összehúzódást éreztem. Rutinosan ránéztem az órára - 21:32 volt - már hetek óta voltak jóslófájásaim, vártam, hogy ismétlődik-e. Ismétlődött, pontosan tízpercenként. Apját már azzal fogadtam, amikor jött a zuhanyozásból, hogy ne lefeküdni jöjjön, hanem öltözzön :) Jégbordákon autóztunk Budapestre, a MÁV kórházba - nekem nagyon fontos volt, hogy bababarát legyen a kórház, és a szülés körülményei is a lehető legtermészetesebbek legyenek. Akkor még nem volt annyira elterjedve a bababarát szemlélet, mint ma (viszont a kórházreform előtt voltunk, és még létezett a MÁV kórház).

Nem akarom a szülést részletezni, hogy milyen beavatkozások voltak, és mik nem, ennek már nincs jelentősége. Az volt érdekes, hogy az autóban már 2-3 perces fájások órákra leálltak, amikor beértünk, haza is küldtek volna, ha nem jöttünk volna ilyen messziről. Így kaptam egy szobát, és ott vajúdgattunk csendben, apa a folyosón. Hajnali ötkor aztán elment a magzatvíz, és beindultak az események. Reggel 9:15-kor született meg Marci. Gyönyörű volt, picike, és nem sírt :) mert nem volt neki miért.

Egy éjszakát voltunk elválasztva, kék fényre volt szüksége, és ezt akkor ott még nem tudták az anya mellett megoldani. Központi anyatejet kapott addig, én pedig alig vártam a reggelt, és sírtam, mint a záporeső. Március 6-án mentünk haza, a jégbordák eltűntek, a lakótelepen, a ház előtt nyílott a hóvirág és a nárcisz. Megváltozott a világ. Anya lettem.... ma nyolc éve.