2011. január 19., szerda

Nagy nap ez mai

Ma kapta meg Marci a másodikas félévi értesítőjét. Ez még szöveges, ez ilyen vegyes év, már kapnak jegyeket, de a félévi bizonyítvány szöveges (az általam korábban szidott, sablonból kiválogatott mondatokból álló) és majd az év végi lesz rendes, osztályzatokkal teli bizonyítvány. Nagyon szép, olyan büszke lettem rá :) Nem írom le szó szerint, csak röviden:
Magatartás: változó (3) (magatartásból és szorgalomból van jegy, abból már tavaly is volt): gyakran kerül konfliktusba társaival (de már nem verekszik!) és egyúttal együttműködik velük, és szeret, tud együtt játszani velük, szóval ez kissé ellentmondásos, de mindenképpen jobb a tavalyinál.
Szorgalom: példás (5) ehhez nincs mit hozzáfűzni :)
Magyar nyelv és irodalom: minden szegmense - beszéd, "kulturált nyelvi magatartás", szókincs, olvasás, helyesírás jó, az íráskép nem szép, de az az igazság, hogy én egy balkezes kisfiútól nem is várok gyöngybetűket. Kanyarítsa őket szabályosan, legyenek meg a betűk, legyen olvasható, de ha ez nem sikerül szép gömbölyűre, hát istenem.
Matematika szuper, mindent jól tud, önálló, érdeklődő :)
Környezetismeret szintén, tájékozottsága átlagon felüli.
Rajzból azt írták, hogy érdeklődése visszafogott, változatosan használja a színeket, ami fejlődés a legutóbbihoz képest, a rajzeszközöket megfelelően használja. Viszont nem kreatív, inkább az utasításokat követi - azt hiszem, kicsit eltér a kreativitásról alkotott fogalmunk az iskolával :)
Technika: kézügyessége fejlesztésre szorul - ebben egyetértek - de a tanult anyagokat, megmunkálásukat pontosan ismeri, az eszközöket megfelelően használja.
Ének-zene: a dalokat önállóan énekli, énekhangja tiszta, ismeri a dalok dallamát, szövegét. Ennek nagyon örülök :)
Testnevelés: itt nagy a fejlődés azon a téren, hogy a szabályokat végrehajtja, megtartja és a csapatjátékokban együttműködik. Tavaly még kevésbé tudta kontrollálni hatalmas mozgásigényét. A terhelést kiválóan bírja.
Karate: jó a hozzáállása a technikák teljesítéséhez, alapvető mozgáskészsége kiemelkedő :)
Dicséretet kapott olvasásból, énekből és testnevelésből. Nagyon büszke vagyok rá. És mindezek után ebéd közben kiesett a nyolcadik foga :)

4 megjegyzés: