2011. június 18., szombat

Évzáró

Tegnap megvolt Marci évzárója, hihetetlen, hogy szeptemberben már harmadikos nagyfiam lesz! Hosszú ceremónia volt a nagy melegben, a nyolcadikosok ballagásával egybekötve, de nagyon szép. Belegondoltam, hogy ezek a gyerekek akkor kezdték az iskolát, amikor Marci született, és az a nyolc év is hogy elrepült, hát még a következő hat hogy el fog, és akkor Marci fog ott állni virágcsokorral a kezében...
A ballagás után tértek át a tulajdonképpeni évzáróra beszédekkel, jutalomkönyv-osztással. Sajnos fényképeim nincsenek, mert pont ekkor merültek le az elemek, pedig tegnap még semmi jele nem volt, olyan nyugodtan indultam el feltöltöttnek hitt elemekkel... A könyvosztás, a kitűnők felsorolása közben ért a meglepetés, ugyanis tudtam, hogy Marci nem lett kitűnő, így mi itt nem számíthatunk könyvre. Arra nem is, viszont a két másodikos kitűnő kislány után még egy oklevelet is átadott az igazgatónő Hanti Mártonnak, aki részt vett a Könyvmolyképző versenyén, ezzel mintegy az olvasást népszerűsítve, és ezzel az oklevéllel hivatalos könyvmollyá minősítették :). Ilyet csak ő kapott az egész iskolában, lehet, hogy csak ő jelentkezett? 
Amikor végre vége volt az összes beszédnek, szertartásnak, az osztályterembe mentünk, ahol következett a bizonyítványosztás és még egy meglepetés: az oklevél mellé egy Lázár Ervinről szóló könyv is járt. A bizonyítvány pedig szuper: négy négyes rajzból, technikából, matekból és nyelvtanból, a többi ötös, énekből pedig dicséretes. Nagyon büszke vagyok rá :)

1 megjegyzés:

  1. Lehetsz is erre az okos nagyfiúra! Gratulálok a Könyvmolynak, a bizonyítványa is szuper. Jöhet a nyár!!

    VálaszTörlés