2011. április 13., szerda

Dédipapa elment

Bár nagyjából ugyanaz az olvasótábor, mint a Regőblogon, itt is hírt adok Dédipapa haláláról. Marcinak ő volt az egyetlen dédszülője. Amikor hazajött az iskolából, kicsit féltem, hogy mondom meg neki, vagy hogyan fog reagálni. Az első halottja... Aztán egyszerűen az ölembe ültettem, és megmondtam. Kerekre nyílt szemekkel kérdezte: Tényleg? - ő nem látta a kórházban annyira betegnek. Aztán rögtön neki is az jutott eszébe, hogy akkor most már nincs egyetlen dédszülője sem :( erről elbeszélgettünk, aztán mindenféle gyakorlatias dolgot kérdezett, ez annyira jellemző rá. Hogy mi lesz a házzal, meg Papa holmijával, és hogy Papa is felajánlotta-e a szerveit (a napokban olvastunk szervátültetésről). Később Regővel zenélni kezdtek, mondtam nekik, hogy most nem pont abban a hangulatban vagyunk, akkor előhozta a xilofont, mondta, hogy ő is szomorú, és a xilofonon szomorú zenét játszik. Azt is kérdezte még, hogy szerintem ő jobban szerette-e Rexi kutyát, mint a Dédipapát, mert amikor Rexit elajándékozták a szüleim, akkor sírt, most meg nem. Azt válaszoltam, hogy biztosan nagyon szerette mindkettejüket, nem feltétlen a sírásból derül ki ez :)
Ebéd után elutaztunk Ságvárra, hogy együtt legyünk kicsit a nagyszülőkkel és a testvéreimmel. Olyan jó volt... Beszélgettünk, szomorkodtunk, de olyan nyugodtak voltunk, és Regő szószátyár aranyossága kicsit felvidított mindenkit. 
Fogok hozni régi képeket, amiken Dédipapa van kicsi Marcival, de ezek csak papíron vannak meg, szkennelni kell.
Útközben még arról is beszélgettünk Marcival, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy az utóbbi években megismertük Kató nénit, aki Regő dédnagynénje, Marci befogadta pót-dédinek, és reméli, hogy száz évig fog élni :) Hát, addig már csak 15 :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom a Dédipapát :( De engem ilyenkor mindig annyira elvarázsolnak a gyerekek, hogy milyen természetesen tudnak a dolgokhoz állni, nem nézik, mit kéne tenni, csak mondják, amit mondanak, s ez az üde természetesség gyógyír a lélekre.
    Néztem a képeket is, jó hogy ezek megmaradnak nektek!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm :) Igen, én is ezeket éreztem :)

    VálaszTörlés