Tegnap kihasználtuk a gyönyörű, napos őszi délutánt, és faleveleket gereblyéztünk a kertben. Az utóbbi időben mindig gond, hogy Regővel mi legyen, ha a kertben dolgozunk: a járóka már nem jön be, a földön mászáshoz, leüléshez már hideg van, kint járni meg még nehéz volt neki, az utcán is, hát még az egyenetlen talajon, fűcsomón, falevélen. Ilyenkor igénybe szoktunk venni még egy embert, általában a nagymamát, de most ő nem érezte jól magát, úgyhogy gondoltam egyet, kivittem Regőt és a kedvenc könyvét, és letettem a hintaágy mellé.
Mellette gereblyéztünk Marcival, beszéltünk neki, ő meg egyszer csak úgy gondolta, elég ebből, és elindult egyedül a diófa felé :) Ma ment először egyedül a kertben, tökön-babon, akarom mondani diólevélen-kavicson át, métereket, csak néztem :) Látszik mögötte a hintaágy, olyan messziről jött idáig! Aztán később Apa elé is szaladt, amikor hazaért :)
Aztán hintáztak is Marcival, mármint Marci hintáztatta Regőt, meg körbemászták a hintaállványt.
És a végeredmény:
Tegnap egyébként október 23-i ünnepség volt az iskolában, majd délután teadélután - evés, ivás, zene, tánc és vetélkedők - a gyerekeknek. Marci tavaly nem mehetett erre, mert "rossz" volt, így nagyon örültünk, hogy most mehet. Sajnos csak kedden délután szóltak, hogy jelmezben is lehet menni, valami Halloweenhez kapcsolódóban. Nagyon nem szeretem a Halloweent, abszolút nem tartom a mi kultúránkban ehhez az időszakhoz illőnek, de Marci örömét nem akartam elrontani, csináltam volna valamit, javasoltam egy egyszerű szellemjelmezt, de vámpír vagy csontváz akart lenni. Se anyagom, se annyira szuperanyu nem vagyok, hogy két nap alatt összehozzak valami ilyesmit, de nem is volt kötelező a jelmez. Most meg, amikor odamentünk, a fele nem volt jelmezben, a másik fele között meg volt minden, kinek mi volt épp otthon: bohóc, hercegnő, kalóz. Ilyet én is tudtam volna... Sajnos Marci nem érezte jól magát, csak állt mellettem, nem akart a barátaival játszani, haza akart menni. Talán ha nem csak várunk és nézzük a semmit húsz percig, hanem elkezdik a vetélkedőket, feloldódott volna... de így hazajöttünk. Az úton és itthon sokkal felszabadultabb volt, nem volt szomorú, csak én nem értettem igazán. Bár... ő mindig ilyen volt, sose volt nagy társasági ember, mindig úgy kellett rábeszélni a hasonló programokra. Erőltetni nem akartam, így lett utána a gereblyézés és a teraszról falevélkupacba ugrálás a program. Azt élvezte :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése