2011. május 20., péntek

Karatevizsga

Tegnap Marci levizsgázott karatéból. Nem jár különórára, hanem az iskolai testnevelésórák egy részében van karateedzés. A vizsga nem volt kötelező, de aki jövőre is szeretne karatéra járni, annak ajánlott, és Marci szeretett volna. Sajnos a képek nem lettek túl jól az egyik oldalról beáramló fény miatt, de azért a lényeg látszik :). Marci nagyon ügyes volt, igaz, néha nézte a partnerét is, hogy ő hogyan csinálja :) Beszéljenek helyettem a képek:



Készítettem rövidke videókat is:


Remélem, jól láthatóak, megküzdöttem velük, mire sikerült felkerülniük ebbe a bejegyzésbe :) Ezek pedig már az oklevélátadás pillanatai:



Marci nagyon büszke volt magára - én is rá :)

2011. május 19., csütörtök

A Kihívás Napja

Jó ebben a faluban élni, különösen, mióta alkalmazott egy pörgős, jó szervezőkészségű művelődésszervezőt, aki ki se fogy a programokból. Kihívás Napja tavaly is volt, de idén egész nap tartott, éjfélkor már kezdődött fáklyás felvonulással, reggel a buszmegállókban tornával a munkába, oviba, iskolába indulóknak, aztán csatlakozott az iskola, az óvoda, délután családi programok voltak, este tábortűz... Tanítás sem volt, az egész iskola álló nap sportolt :)
Marci reggel biciklivel ment iskolába, reggeli tornával kezdtek, szerencsére az időjárás Úrhida és a kihívás mellé állt, gyönyörű idő volt. Aztán fel se tudom sorolni a programokat. Volt tánc, foci, kosárlabda, biciklis akadályverseny rendőri irányítással - ezen pont ott voltam - floorball, futóverseny... Marci ebédre se jött haza, tudtam, hogy a programok délutánig tartanak, de azért fél három tájban már kezdtem aggódni, és stílszerűen én is biciklivel elmentem megnézni, mi a helyzet. Éppen kosarazott, evett kiflit meg sajtot, amit adtak, és eszébe se jutott az ebéd, olyan jól érezte magát :) Utána kezdődött a floorballmeccs.

A biciklis akadályverseny:



Végül négykor jött haza, kicsit pihent, de már rögtön vissza is akart menni, illetve ki a focipályára, az utca végére, ahol akadályversenyek, családi versenyek következtek. Kicsit elkéstünk és négyfős csapatnak kevesen voltunk, de amibe lehetett, beszállt Marci:

Toldi Miklós verseny,  amikor is rúddal kellett mutatni az utat :)

Lovaglás:


Nem nagyon jól látszik a fotón, de talicskázás a sorversenyben:

Kötélhúzás:

Volt még labdával célbarúgás és a végén íjászat is, de akkor már Regővel hazaindultunk, nem fotóztam. Némi leégéstől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat, Marci egész nap, mi a délutáni programon, jól megmozgatta a gyerekeket. Marci egyetlen baja az volt, hogy fél nyolckor azért már haza kellett jönnie :)

2011. május 17., kedd

Kagylókiállítás

Marci ma azzal jött haza az iskolából, hogy az utolsó órában átmentek a kultúrházba kagylókiállításra, nagyon szuper volt és érdekes, és vásárolni is lehetett kagylókat, de sajnos nem volt nála pénz, úgyhogy menjünk vissza. Nem volt kifogásom, meg engem is érdekelt, úgyhogy megebédeltünk, Regőt lefektettem, és visszasétáltunk. Nagyon szépeket láttunk:

A fentieken kívül voltak még ásványok és azokból készült ékszerek, egy egész cápafogsor, süntüskék, tengeri sünök és csillagok, mindenféle érdekesség, és mind igazi. Nagyon kedves eladók, kiállítók mutatták be és árulták őket, bármit lehetett kérdezni, szívesen válaszoltak és mutattak be bármit. Marci már az osztállyal együtt kifaggatta őket, úgyhogy most főleg én érdeklődtem, ő meg vásárolt, meg nekem mutogatta, amit tud. A kép előterében látható nagy kagylókkal megmutattam neki, hogyan hallhatja a tenger zúgását a kagylóban - aztán persze elmagyaráztam, hogy valójában a saját vérkeringését hallja. 
Vett is egy szép kagylót a saját pénzéből, a képen is látható, alulról a harmadik sorban az egyik tüskés, barnás-fehéres kagyló az, sajnos nem tudom, milyen fajta, de már megbeszéltük, hogy ennek utánanézünk. Ezenkívül még egy bőrláncon nyakba akasztható, talán csontból faragott bikafigurát vett:

Ezzel párhuzamosan eljött annak is az ideje, hogy Marci önállóan vásárol :) Zsebpénzt első osztály óta kap, plusz ünnepeken ettől-attól pár száz forintokat, most már egész komoly kis összeg felett rendelkezik, és számolni ia jól tud. Eddig az tartotta vissza, hogy szégyellős volt egyedül bemenni a boltba, és kérni mondjuk egy kiló kenyeret vagy akár egy szelet csokit. Most azonban a kiállításon való vásárlástól belelkesülhetett, mert maga kérte, hogy hadd menjen el a boltba. Hoz kiflit és magának valami kis édességet. :) Ügyes nagyfiam :)
U.I. megjött, és édességet nem is vett :) Viszont hiánytalanul hozott öt kiflit, blokkot, minden rendben :)

2011. május 6., péntek

Anyák napja

Tegnap volt az iskolai anyák napja Marci osztályában. Vasárnap kicsit szomorú voltam, hogy magától semmi nem jutott eszébe, sőt, elég hisztis, veszekedős vasárnapunk volt, de tegnap mindenért kárpótolt :) Ráadásul az előadás eleje mintha kifejezetten nekem szólt volna: kis keretet adtak a verseknek, daloknak azzal, hogy Marci kiállt, elmondta, hogy ő Marci, nyolcéves, az iskolában anyák napjára készülnek, és ő nagyon izgul. A többiek pedig biztatták, mindenki mondott valamit, hogy gondoljon az anyukájára, hogy milyen, meg hogy szereti, persze minden gyerek a saját anyukájáról, de mivel az egészet a szerep szerint Marcinak mondták biztatásként, úgy alakult, mintha az egész nekem, rólam szólt volna :) Természetesen az elején elkezdtek folyni a könnyeim, és csak kis szüneteket tudtam tartani a bőgésben a végéig :) Marci Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak? című versét szavalta önállóan, aztán több dalban és közös versben is szerepelt még. Amit nagyon szeretek benne, és szerintem még a fehérvári oviban szoktatták rá, hogy ő nem nézeget körbe-körbe vagy süti le a szemét versmondás, éneklés közben, mint a többiek, hanem a szemembe néz, és tényleg nekem mondja. Hát ne sírjak? :)


A kedvenc részem pedig az volt, amikor kiállt egy sor gyerek az írásfüzetével, és felolvastak egy pár soros fogalmazást az anyukájukról, illetve arról, hogy mit szeretnek benne. Kicsit izgultam is, hogy jaj, vajon Marci mit írt :) De ezen csak még tovább bőgtem, azt írta, hogy én nagyon türelmes vagyok vele, sokat segítek neki, és azt is, hogy néha összeveszünk, de mindig kibékülünk :)

Ami pedig különösen szép volt ebben az anyák napjában, hogy már a táskámban a Legkisebb ultrahangképével sírhattam végig a Legnagyobb előadását :)

2011. május 4., szerda

Szakköri jelentkezés

Tegnap Marci hazahozta az iskolából a papírt a jövő évi szakköri jelentkezésekhez. Rövid átbeszélés után a következőket választottuk:
  • tömegsport (azaz foci, erre most is jár hétfőnként)
  • atlétika (tavaly is jelentkezett rá, de kevesen voltak, ezért idén nem indult)
  • énekkar - erre csak harmadiktól lehet járni, Marci még bizonytalan benne, merthogy főleg nagyobbak járnak, de úgy szeret énekelni, hogy én javasoltam neki, meg inkább jelöljük be, mint ne, még az első őszi szülőin lehet majd változtatni
  • furulya - ennek nagyon örülök, van itthon is furulyánk, tanítgattam is Marcit, nagyon örülök, hogy érdekli, egyáltalán, hogy a sporton kívül is érdekli valamilyen szakkör
  • természetjáró - ez nem rendszeres szakkör, hanem kirándulások, túrák alkalmanként
  • színjátszó - ez most a Ki mit tud? kapcsán tetszhetett meg neki, és tényleg ügyes, ügyesen tanul szerepet és mond szöveget, én meg büszke leszek, amikor fellép :)
Talán soknak tűnik, majd meglátjuk, hogy megy jövőre. Szerencsére az iskola közel van, jöhet-mehet önállóan, és úgy tudom, a legtöbb szakkört közvetlen az órák előtt-után tartják, tehát nem kell délután oda-vissza mennie. Én örülök neki :)

Képek

Most kaptam meg pár képet, amik húsvétkor készültek, szépek Marciról és egy vagány közös Bencével :)


2011. május 2., hétfő

Temetés, Marciszemmel

Dédipapa Marci első halottja, így temetésen sem volt még sohasem. Nem is baj talán... Mindenesetre most előre elmagyaráztam mindent, a hamvasztást is. Szerencsére már korábban túl voltunk a halál kérdéskörén, talán 5-6 éves korában magától elkezdett érdeklődni ez ügyben, így most csak arra kellett felkészítenem, hogy konkrétan mi fog történni. A legnagyobb problémát ebben az elegáns nadrág, ing és cipő viselése jelentette... Szépen megkértem Marcit, hogy bírja most ki, és viselkedjen rendesen, hát, igazából nem is volt nagy baj, csak a ruha miatt nyafogott folyamatosan. Szerencsére a csütörtöki, siófoki gyászmise előtt vagy húsz perccel megérkeztünk, így tudtak még egyet szaladgálni, szökőkutat nézni a templom melletti parkban. A misén Marci anyukámék mellett ült, az előttem lévő sorban, és igyekezett mindent a felnőttek után csinálni :)
Tanulva a ruhaviselési gondokból, másnap farmerben és pólóban indultunk el reggel, az öltönyt vittük magunkkal. Útközben megálltunk az iskolánál a bepótolandókért, és így indultunk el kilenckor. Jó két és fél órás út állt előttünk Dömösig, amit a végén már elég nehezen bírt Marci. Szerencsére ide is előbb érkeztünk, Valiéknál, ahol gyülekezett a rokonság, még ehetett-ihatott, mozoghatott kicsit. Ekkor történt a baleset - ahogy rohangáltak, Bence leesett egy ötfokos lépcsőn, beütötte a fejét és elég ijesztően nézett ki. Rohantak vele a kórházba, valószínűleg agyrázkódást kapott, de ott már nem volt semmi tünete, így visszaengedték, de sajnos Ancsa így sem tudott részt venni a temetésen. (Később hányt is Bence, és végül hazamentek, és a pécsi kórházban töltöttek egy éjszakát, már jól van). Marci mellettem volt a temetésen, bejött a ravatalozóba is, kérdezgetett, aztán velem sétált a sírhoz, szépen állt előttem és a vállát fogtam a temetés alatt. Jól viselkedett. :) Utána Dömösön is volt még egy gyászmise, megtanítottam keresztet vetni, próbálgatta is. Régebben tudta, amikor még hittanra járt :) Mise után Valiéknál ettünk, ittunk, beszélgettünk, Marci és még egy páran átmentek Öcsi bácsi kovácsműhelyét is megnézni, Marci kapott egy szamárpatkót és egy darab vasat, amit Papa kovácsolt ott helyben, élőben :) 
Hazafelé újabb két és fél óra autózás, jól elfáradtak a  fiúk, gyors vacsora és zuhany után irány az ágy, aludtak is másnap reggel nyolcig, mint a tej.

2011. április 25., hétfő

Katedrális

A húsvétról szóló bejegyzés a Regőblogban kapott helyet, Marci ajándéka, a roller is ott szerepel. Ságváron focilabdát kapott, amit ott hagytunk, hogy ott tudjanak Bencével focizni, meg egy tollast, amit viszont hazahoztunk. Ancsáék viszont elhoztak egy nagy doboz fakockát, amivel otthon nemigen szoktak játszani. Nagyméretű kockákból áll, sok natúr színű is van közte, de persze piros, kék, sárga, zöld is. Az esős húsvétvasárnap délelőttön a fiúk kiborították, és Marci igazán szép, szimmetrikus építményt alkotott, amire én mondtam építkezés közben, hogy katedrális - tényleg olyan is:

2011. április 20., szerda

Pöttyös Marci

Kisfiam péntek reggel elment az iskolába, ahová az apukája ment érte, vitte aikidora, majd haza hozzájuk. Ott töltötte a hétvégét, apa hozta hétfő reggel iskolába, így én hétfő délben láttam legközelebb. Pár pötty volt a nyakán, kérdeztem, megcsípte-e valami? Á nem, mondta Marci, a fején is van, annyi csípés nem lehet... Na, mondtam, húzd csak fel a pólódat... Ahogy megláttam, indultunk is a gyerekorvoshoz, bár a diagnózist már magam is tudtam: bárányhimlő. Doktornő szerint hétfőn már 3-4 napos fertőzés volt a pöttyök alapján, így az apja észre kellett volna, hogy vegye... Mindegy, ha észreveszi, se lett volna másként. 
Így aztán Marcinak meghosszabbodott a tavaszi szünet. Csak holnap kezdődik hivatalosan, de ő már kedd óta nincs iskolában. Ma elmentem a leckéjéért, szerencsére nem marad le nagyon, csak a keddi iskolai munkát és leckét kellett bepótolnia, mert ma már játszós, szemétszedős napot tartottak.Így néz ki most Marci (zuhany után, behintőporozva, mert mentolos hintőport kapott viszketés ellen:

Egyébként jól van, kicsit viszket és hősiesen nem vakarja, naponta többször zuhanyozom, hintőporozom. Ami szomorú: nem mehetett hétfőn focira, pedig jöttek a Videoton focistái, el is bőgte magát szegényem :( Valamint a húsvétunk nagyon meg lesz bolygatva. Regőt innentől lappangónak és fertőzőnek tekintjük, így a ságvári nagy közös családi húsvét elmarad, illetve lerövidül. Úgy szokott lenni, hogy itthon már péntek reggel jön a nyuszi, péntek este elmegyünk Ságvárra, ott szombat délután nyuszizunk Bencéstül, Márkostul, ráadásul Márk névnapja is van. Aztán sonkás-tojásos húsvéti vacsora, vasárnap pedig ebéd után szoktunk hazajönni, hogy a húsvét másik felét Marci apjáékkal töltse. Most Marci már elvileg nem is lesz gond, a doktornő szerint biztosan nem, de mivel Regő fertőző, ő nem jöhet :( Ha Marcinak már tényleg csak pörkei lesznek, és Regő még nem lesz nyűgös beteg, akkor mi ketten elmegyünk szombat délutánra, és ennyi az idei húsvét. Amit nagyon remélem, hogy Dédipapa temetésére mindketten meggyógyulnak!

2011. április 15., péntek

Dédipapa Marcival

... amikor Marci még csak két és fél hónapos:

Marci első névnapján, nyolc hónapos múlt:

Nagyjából ötéves Marcival és két és fél éves Bencével, viszi őket zsilipet nézni:

2011. április 13., szerda

Dédipapa elment

Bár nagyjából ugyanaz az olvasótábor, mint a Regőblogon, itt is hírt adok Dédipapa haláláról. Marcinak ő volt az egyetlen dédszülője. Amikor hazajött az iskolából, kicsit féltem, hogy mondom meg neki, vagy hogyan fog reagálni. Az első halottja... Aztán egyszerűen az ölembe ültettem, és megmondtam. Kerekre nyílt szemekkel kérdezte: Tényleg? - ő nem látta a kórházban annyira betegnek. Aztán rögtön neki is az jutott eszébe, hogy akkor most már nincs egyetlen dédszülője sem :( erről elbeszélgettünk, aztán mindenféle gyakorlatias dolgot kérdezett, ez annyira jellemző rá. Hogy mi lesz a házzal, meg Papa holmijával, és hogy Papa is felajánlotta-e a szerveit (a napokban olvastunk szervátültetésről). Később Regővel zenélni kezdtek, mondtam nekik, hogy most nem pont abban a hangulatban vagyunk, akkor előhozta a xilofont, mondta, hogy ő is szomorú, és a xilofonon szomorú zenét játszik. Azt is kérdezte még, hogy szerintem ő jobban szerette-e Rexi kutyát, mint a Dédipapát, mert amikor Rexit elajándékozták a szüleim, akkor sírt, most meg nem. Azt válaszoltam, hogy biztosan nagyon szerette mindkettejüket, nem feltétlen a sírásból derül ki ez :)
Ebéd után elutaztunk Ságvárra, hogy együtt legyünk kicsit a nagyszülőkkel és a testvéreimmel. Olyan jó volt... Beszélgettünk, szomorkodtunk, de olyan nyugodtak voltunk, és Regő szószátyár aranyossága kicsit felvidított mindenkit. 
Fogok hozni régi képeket, amiken Dédipapa van kicsi Marcival, de ezek csak papíron vannak meg, szkennelni kell.
Útközben még arról is beszélgettünk Marcival, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy az utóbbi években megismertük Kató nénit, aki Regő dédnagynénje, Marci befogadta pót-dédinek, és reméli, hogy száz évig fog élni :) Hát, addig már csak 15 :)

2011. április 8., péntek

Vacskamati

Eljött az ideje idén is az úrhidai Géza Fejedelem Általános Iskola tanulói által rendezett Ki mit tud?-nak. Természetesen szeretettel várják rá a szülőket, testvéreket, érdeklődőket. El is mentünk Regővel, a többiek nem voltak itthon, illetve Péter időközben hazaért, és eljött Regőért, aki eleinte érdeklődött, csodálta a lufikat és a gyerekeket, de aztán már elkezdett az ölemben ugrálva lelkesedni :) 

Marci és a második osztály Lázár Ervin: A fájós fogú oroszlán című meséjét adták elő, Marci volt Vacskamati. Ügyes volt, szépen mondta a szövegét, kaptak tapsot :) A képek sajnos nem lettek a legjobb minőségűek, kevés volt a fény, ami van, az ilyen:


Egyébként kifejezetten szórakoztató volt az egész műsor, nem éreztem úgy, hogy ez csak egy egyszerű kis iskolai előadás lenne. Nyolc osztály van és néhány szakkör, ezek összesen több, mint húsz mesét, verset, zenedarabot, táncot, paródiát, kabarétréfát, dalt adtak elő, még egy kisfilm is volt arról, hogy mi történik, ha az ötödik osztályban kitör a káosz :) Az előadást reklámblokkok szakították meg, mégpedig úgy, hogy az első blokkban levetítettek három-négy retro reklámfilmet, a további blokkokban pedig ezeket játszották el a gyerekek. Azzal a kellemes élménnyel jöttem haza, hogy ha ilyenek a fiatalok, akkor nincs nagy baj. Van humoruk, vannak ötleteik, kreatívak, bátrak, ügyesek. És talán itt falun kisebb az esély, hogy megfertőzik őket különféle ártalmas dolgok, amikkel a városban hamarabb találkoznának.

Kicsi fiam

...tegnap a járókában olvasgatott egy kiselejtezett pelenkázólapon. Nem, nem tévesztettem el a blogot, Marci volt az :D

2011. április 6., szerda

Marci, Mira, Mátyás

Mióta szépen kitavaszodott, Marci egyedül is kijárhat az utcára biciklizni, szigorúan megszabott keretek között persze. Idővel legtöbbször mi is utána megyünk Regővel és a kismotorral. Ilyenkor szoktunk találkozni az utcánkban lakó Dorkával és két kislányaival, Mirával és Lilivel. Marci szempontjából Mira az érdekes, négyéves kis szőke kislány, és úgy vettem észre, imponál neki a nagyfiú, akivel játszani lehet, aki érdekes dolgokat talál ki, de aki segíteni is tud neki például dombot mászni, és nem zavarja, hogy ő mennyivel kisebb. Múltkoriban elkísértük haza Miráékat, Mira is kihozta a biciklijét, aranyos kis pótkerekes, műanyagdíszes kislánybicikli, és versenyeztek. Ez azt jelentette, hogy Mira tekert ezerrel, Marci pedig vigyázott, hogy ne előzze meg. :) Le akartam fotózni Marcit a biciklijével, Mira pedig határozottan mellé állt, előtte meg lekváros buktát evett, úgyhogy íme itt az én fiam, a biciklije és a lekvárbajszos, szőke copfos Mira :)

Na jó, a bicikliből nem sok látszik :)
A címben említett Mátyás pedig az új szerzemény Ságváron, a kiscsikó, akit apukám a legutóbbi ottjártunk óta vett. Sajnos a róla és Marciról készített képeim nem lettek jók, nem ismerte fel őket a számítógép, de itt van Mátyás:

Marci nagyon ügyesen vezette kötőféken, sétáltatta, simogatta, etette. Jó volt nézni őket. Nagyon örülök annak, hogy a fiaim így nőnek fel, hogy látnak közelről állatokat, falusi életet, mindent, ami ezzel jár.

2011. március 26., szombat

Planetárium

Sajnos most nem tudok részletes, fotókkal tarkított beszámolót tartani, hiszen nem voltam ott, de azért elmesélem, hogy Marci tegnap iskolai buszos kirándulás keretében a Planetáriumban volt. A "Földről a csillagokig" című műsort nézték meg. Számomra egyértelmű volt, hogy természettudományos érdeklődésű kisfiamnak részt kell vennie ezen a kiránduláson, már körülbelül egy hónapja szerveződött. Én még sosem voltam a Planetáriumban, remélem, ezek után Marci már el fog vinni oda :)
Fél kettőkor indult a busz az iskola elől, szerencsére mivel pénteken rövid napja van, hamar hazaért, még ebéd előtt megcsinálta a leckét, nem is volt sok. Ebéd után összepakoltunk neki egy kis hátizsákot, és irány a busz. Jó időben odaértünk, szépen a lelkére kötöttem Marcinak, hogy jó legyen szót fogadjon, bár kirándulásokon még sose volt panasz rá, csak a megszokott iskolai napokon. Innentől aztán este fél hétig nem is hallottam róla, akkor érkezett meg lelkesen, de persze nem fáradtan, Duracell-nyuszi :)
Nagyon tetszett neki az előadás, 3D-s volt, látta a Földet, a bolygókat, a csillagokat, meg is próbálták fogni őket, de persze nem tudták :) Mondott szakszavakat is, amiket a dínós meg a vulkános könyveiből ismer :) A buszozás is jó volt, meg Marci is jó volt, örültem neki :)

2011. március 21., hétfő

Kromatográfia

Szombaton kísérleteztünk Marcival, a Mi fán terem a kémia? című könyvéből nézett ki egy olyan kísérletet, amihez minden volt itthon. Szükség volt egy kávéfilterre, ollóra, egy pohárra, vízre és filctollakra. 


Marci két pohárszélességű csíkot vágott a szűrőpapírból, amiknek az aljára egy sorban különböző színű pöttyöket tettünk a filctollakkal. A papírcsíkot a vízbe lógattuk - csak egy pici vizet kell tenni a pohár aljára, nem is kell, hogy elérje a pöttyöket - és vártuk a hatást. Elméletileg ahogy a szűrőpapír szívja felfelé a vizet, a festékpöttyöknél feloldja a tintát, és színes csíkokra bontja őket: olyanokra, amilyen színekből állnak, ez a kromatográfia egyik fajtája. Most puskázom egy kicsit, mert ennél jobban nem vagyok otthon a témában :) Idézet a wikipédiáról:
"A kromatográfia egy keverékek elválasztására használatos laboratóriumi módszercsalád neve."
A papírkromatográfia pedig:
"Ennél az eljárásnál egy speciális kromatográfiás papírcsík egyik végére cseppentjük fel a mintaoldatot. A papírcsíkot vékony rétegben oldószert tartalmazó edénybe állítjuk, melyet ezután lefedünk. Ahogy az oldószer végighalad a papíron, áthalad a minta elegyen, amely az oldószerrel együtt vándorolni kezd." 
Nos, a mi első kísérletünknél az derült ki, hogy ezekben a filctollakban alighanem vízben nem, vagy alig oldódó festék van, mert éppcsak egy picit elmaszatolódtak a papíron. Kerestünk másfajta filceket, azokkal már működött a dolog, de ezek a festékek meg egykomponensűek voltak:
Így aztán kénytelenek voltunk házilag előállítani a többkomponensű festékpöttyöket, azzal a bonyolult módszerrel, hogy egymásra pöttyöztünk több színt, íme az eredmény:

Na mit szóltok? :)

2011. március 18., péntek

Mini LÜK

Logika, ügyesség, kitartás. Ezt a játékot vettem meg Marcinak, mert úgy vettem észre, kéne valami nem hagyományos, játékos segítség az osztás-szorzás tanulásához. Nincs gond, még mindig csupa ötös, legfeljebb négyes, de leckeírásnál úgy vettem észre, hogy egyes dolgokat nagyon nehezen ért meg, például a maradékos osztást, vagy a visszaellenőrzését. De ha nincs semmi gond, akkor is jó játék ez. Marcinak a Logico Piccolo is nagyon bejött, de ott épp kiadóváltás volt, amikor az első néhány csomagot beszereztem, az új kiadó pedig elkezdte az elejéről kiadni a sorozatot más formában, és nem jutottak még el a másodikasoknak való matematika-csomagokig. A LÜK-ből viszont minden van, még nyelvtanuláshoz is jó lesz jövőre.
Elsőre kicsit bonyolultnak tűnt nekem a játék, de a hozzá tartozó füzetekben található leírás alapján hipp-hopp meg lehet érteni. A lényeg, hogy van egy műanyag tok, egyik fele piros, a másik átlátszó. Van 12 db számozott műanyag lapocska, és minden témakörben egy feladatokat tartalmazó füzet. Én négy különféle témájú matematikai füzetet vettem, kompetenciafejlesztőt, összeadás-kivonásosat és szorzás-osztásosat 7-8 évesek számára. Minden feladatnál kézbe kell fogni a feladat számát tartalmazó lapocskát, meg kell keresni a helyes megoldást, és a tok piros felére, a megfelelő számú mezőre kell helyezni a lapocskát. Ha az összes feladat kész, az ember összecsukja és megfordítja a tokot, felnyitja a másik oldalról, és így egy ábrát lát, ami a lapocskák hátoldalán lévő mintatöredékekből áll össze. Ha ez az ábra megegyezik azzal, amit a füzetben láthatunk az adott feladat mellett, akkor a megoldás jó, ha viszont nem, akkor nagyon könnyen megkereshető, hogy hol rontottuk el. Lehet, hogy ez most így bonyolultan hangzik, de hamar felfogható, és Marci nagyon örült neki, most egy órája játszik vele :).

2011. március 15., kedd

Rendhagyó március 15-i ünnepség

Marci iskolájában idén megreformálták a március 15-i ünnepséget. A gyerekek számára unalmas előadások, szavalatok helyett most az osztályok egymásnak adtak kis műsort. Az első két órában volt tanítás, ünneplőt sem kellett venni, csak kokárdát. (Én szeretem megadni az ünnepek módját, és szeretem, ha a gyerekek is megtanulják ezt, és ünneplő ruhát hordanak, ha kell, de készséggel elismerem, hogy egy kupac eleven nyolcévesnek fehér ingben, fekete nadrágban feszengeni és arra vigyázni, ráadásul programok közepette, hát elég nehéz.) 
Szóval a harmadik és a negyedik órában volt beszélgetés az ünnepről és a történetéről, aztán osztályról osztályra jártak. Volt huszárkészítés vécépapír-gurigából, ilyen eredménnyel:

Huszáros kifestő is volt, ezt haza lehetett hozni részben kiszínezve, egy másik teremben pedig - szerintem ez a legjobb ötlet - nemzetiszínű szendvicseket készítettek, amit aztán el is fogyasztottak. Marci nagyon jól érezte magát, örömmel jött haza. A hétvégét aztán apjánál töltötte, és elmentek ma a városi ünnepre, a huszárokat ugyan lekésték, de hallgathattak térzenét, ahol Marci szöveg nélkül is ügyesen felismerte a Fel, fel, vitézek című dalt, amit a kádban tanultunk együtt :)
Íme a fehérvári Petőfi-szobor zászlókkal, koszorúkkal:

2011. március 11., péntek

Nagy beszámoló - Születésnap III. felvonás - Csodák palotája és Duna Múzeum Marciszemmel

Már hagyomány nálunk, hogy Marci a születésnapján kap egy szabadnapot, és csinálunk együtt valami programot. Amikor iskolába került, elgondolkodtam, hogy onnan is kivegyem-e egy napra, de mivel egy félévben három napot igazolhatok, és ezt nem igazán szoktam kihasználni, úgy döntöttem, megérdemeljük. Idén bizonyos nézeteltérések és viselkedési problémák miatt halasztottam egy kicsit a programot, de tegnap végre felkerekedtünk mi hárman, Marci, Regő és én, és nagyon jól éreztük magunkat!
Marci nem nagyon szereti a meglepetéseket. Persze eddig még nemigen csalódott, hiszen el szoktam találni azért, hogy minek örülne :) de ha van lehetősége, inkább azt választja, hogy megmondja, hová menjünk, vagy listát ír ajándékokból és abból választunk neki. Tavaly még meglepetésből mentünk a Csodák Palotájába, idén ellenben, amikor ezt megbeszéltük és választhatott, az ő választása alapján :) Mivel én viszont szeretem a meglepetéseket, és szerettem volna még valamit, hogy ne ugyanaz legyen a program, mint tavaly, beiktattuk az esztergomi Duna Múzeumot is, ami Marcinak egészen a megérkezésig meglepetés volt.
A Csodák Palotája látogatása úgy kezdődött, hogy teljesen véletlenül megtaláltam azt a mélygarázst, amelyikből ha feljövünk, épp a bejárati ajtónál találjuk magunkat, szuper! Marci már ismerősként vette birtokba a helyet, a  játékokat, eszközöket. Szabadon közlekedett, időnként megkerestük egymást, szólt, hogy merre megy. 
Itt Regővel együtt próbálják a golyót a mozgó labirintus közepébe igazgatni:

Ez is olyan eszköz, amit sikerült közösen használni: különböző teljesítményű fogyasztókat kellett beindítani egy tárcsa tekerésével, így érzékelhették a gyerekek, hogy hány watt milyen emberi teljesítményt jelent.

Marci a falon - tépőzárruhában feltapasztva :)

A forgó szobában, ahol Regő és én is benn voltunk, meg még négy ismeretlen gyerek, és egymásnak gurítottunk egy labdát, ami a szoba forgása miatt persze általában célt tévesztett :)

Holdséta (egyes képeket képtelenség volt élesre, mozdulatlanra fotózni)

Ez az érdekes, lekerekített sarkú háromszögre hasonlító kerekeken gördülő járgány:

Ezt a legfelső emeletről fényképeztem, amikor Marci a legalsón légfúvóval próbált labdákat a megfelelő nyílásokba juttatni (annál a fekete alapon fehér pöttyös táblánál látszik messziről Marci)

Megint egy közös játék: csapj a falra ott, ahol kigyulladnak a lámpák, és kiderül, mennyi a reakcióidőd :)

Marci kezében itt már látható a varázspálca is, amit ott kapott, és már trükköket is tud vele :) A fényképen látottakon kívül vezetett még négyszögletes kerekű autót, próbált mindenféle kis kézi játékot, látta működés közben a hatalmas szikrákat, villámokat keltő és tiszteletreméltó hangot adó, körülbelül két ember magas Tesla transzformátort, és még sorolhatnám. Beültünk egy érdekesnek ígérkező előadásra is az Öveges terembe, de kijöttünk, mielőtt megkezdődött volna - akkor már látszott, hogy Regő nem fog annyi időt kibírni.
Az autóban mondtam Marcinak, hogy Esztergom felé indulunk, de ha nem úgy alakul, akkor csak egy autózás lesz belőle Dobogókőn át, az is szép. Szerencsére azonban úgy alakult - Regő rögtön elaludt az autóban, Esztergomba érve viszont felébredt. Hamar megtaláltuk a Duna Múzeumot, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, külön kiemelve az ott dolgozók kedvességét, barátságosságát, felkészültségét, gyerekismeretét.
A múzeum alsó szintjén időszaki kiállítás látható, mégpedig jelenleg, április végéig a Gőzerő című, amely gőzgépekről szól. Láthatunk a gyerekek által gombnyomásra működtethető gőzgépeket, kipróbálhatják, milyen lehetett szenet lapátolni, hallgathatnak különféle gépzajokat, sivításokat fejhallgatón, láthatnak falra vetített régi filmet, és hallgathatják egy nagyon kedves és mindenről sokat tudó bácsi kalauzolását.

Az emeletre vezető lépcső egy malomkerekekből, emelőkből, rudakból víz által működtetett, fából készült szerkezet mellett vezet felfelé, aminek - bevallom, csak a tájékoztató hölgytől tudtuk meg, de úgy már felismertük - Fehérváron áll a fémből készült eredetije. Ha a szerkezet beindul, a lépcsőn néhány fokot felfelé haladva a gyerekek lepecsételhetik vele a belépőjegyeket:












Marci nagyon lelkesen pecsételt :) A lépcsőn felérve egy hosszú folyosón találhatjuk magunkat, ahol a falon sok-sok kép és szöveg nyújtana érdekes információt, de esélyem sem volt olvasni és képeket nézegetni, hiszen a fiúkat a folyosó végén valami sokkal érdekesebb várta: az a terem, ahol egy fémből készült medencében mindenféle vízi eszközt és jelenséget lehet kipróbálni, és ha a tetején lévő forrást is bekapcsolják, folyó folyik benne, lehet vizet szivattyúzni, örvényt és hullámzást kelteni, kipróbálni, hogy működik a zsilip, és közben nyakig vizesnek lenni. A múzeum felkészültségét bizonyítja, hogy vízhatlan köpenyek lógnak az egyik sarokban, ha pedig vége a nagy pancsolásnak, törölközőket adnak, azokat a ruhákat pedig, amelyek mégis vizesek lesznek, szó nélkül viszik a radiátorokra.
Örvény:

Turbina:

Búvárharang:

Az arkhimédeszi csavar, a szivattyúk őse:

Víznyomás: ha néhány csövet befogunk, a többiből jobban jön a víz:

Ebben a teremben volt még egy akvárium, három kis vízinövény különböző megvilágítású edényekbe ültetve, ezzel modellezve, hogy melyik nő gyorsabban, és egy sorozat üvegpalack különböző mennyiségű vízzel megtöltve, kis dobverővel, kottás füzettel:

Természetesen Marcinak ez a terem lett a kedvence, vagy háromszor visszatért, és utólag azt mondta, az egész napban ez volt a legjobb :) Persze aztán még jöttek különféle érdekességek, repülőgépbe szállva felülről láthattuk az országot, diorámában nézhettük meg a folyópart madár- és növényvilágát, majd egy nagy teremben a másik fő attrakció: Magyarország műholdas képe 703 kilométer magasból fotózva, hatalmas szőnyegként a padlón, amit aztán lehet nagyítóval böngészni:

Megkerestük, hogy hol lakunk, megnéztük a folyókat, tavakat, hogy tényleg mennyire kanyarog a Tisza, és hasonlókat. Végül már csak egy terem volt vissza, ahol pedig az Andrássy út csatornarendszerét modellezték, benne patkánnyal (aki igen hasznos állat, jelzi a csatornában dolgozók számára a mérges gázokat) és csatornatisztítóval, felette csatornafedéllel, kúttal, tűzcsappal. A padlóban plexi alatt csövek vezettek a vízórához, és két különféleképpen berendezett (egy gazdag, egy szegény) fürdőszobához. Van még egy moziterem is, amit most nem vettünk igénybe, viszont Marci kedvéért újra beindították a lépcsőnél a malomkerekes szerkezetet, és a kísérő hölgy kérés nélkül adott a kezébe egy jegyzetlapot, hogy pecsételhessen.
Mindenkinek nagyon ajánlom a Duna Múzeumot, kihagyhatatlan élmény, és itt aztán nem kell félni, hogy zavaró tényező lenne a gyerek! 
Innen hazafelé vettük az irányt, mégpedig Dobogókőn át, még világosban, bujkáló napsütésben, gyönyörű hegyek, erdők között, még havat is láttunk. Este fél hét tájban értünk haza, a meleg vacsora után nem sokáig kellett altatni a gyerekeket :)