Az első fürdés

Fürödni persze a felállítás napján és utána még pár napig nem sikerült a medencében, hideg kútvízzel töltöttük meg, jött egy hidegfront, és azután is lassan melegedett. Marci az évzáró utáni hétvégét apánál töltötte, talán a hazaérése után hétfőn vagy kedden volt az első fürdés, amikor nekem még nagyon hideg volt a víz, de ő már kipróbálta. Ezek a fotók akkor készültek.

Tudunk élni :D

Pénteken délelőtt, még az évzáró előtt elautóztunk a fiúkkal egy barkácsáruházba, és megvettük, amire már pár nyár óta vágytunk: egy puhafalú medencét. A vásárlásért cserébe a fiúk megpörgethették a szerencsekereket is, és Marci nyert egy frizbit, Regő egy felfújható labdát. Rettentő meleg volt, és már majdnem dél, mire hazaértünk. A használati utasítás szerint a medencét először ki kell teríteni és egy órát a napon hagyni, hogy rugalmasabb legyen, úgyhogy először ezzel foglalkoztunk a déli melegben. Aztán Regő nyűgös, éhes, álmos lett, úgyhogy őt megetettem és lefektettem, közben arra is rájöttem, hogy nekünk is kéne ennünk valamit, de főzni se időm, se kedvem, így Marcival közösen kiválasztva rendeltem egy pizzát a szomszéd falu ételbárjából.

Ennyi idő alatt, bár nem telt el egy óra, de a napon tényleg jóval rugalmasabb lett a medence. Felfújtuk a peremét - mivel pumpát nem adtak hozzá, így egy labdához való kis kézi pumpával, a végén szájjal - kisimítgattuk az alját, Marika néni is segített, és elkezdtük feltölteni vízzel. Ekkor dudált a pizzás autó. A legjobbkor. Leterítettünk egy pokrócot a földre, felvágtuk a pizzát, Marcinak kihoztam egy nagy bögre vizet, magamnak kibontottam egy alkoholmentes sört, a medencébe csobogott a kútról a víz, és miközben így piknikelve ebédelgettünk, megállapítottuk, hogy milyen jó dolgunk van :)

Évzáró

Tegnap megvolt Marci évzárója, hihetetlen, hogy szeptemberben már harmadikos nagyfiam lesz! Hosszú ceremónia volt a nagy melegben, a nyolcadikosok ballagásával egybekötve, de nagyon szép. Belegondoltam, hogy ezek a gyerekek akkor kezdték az iskolát, amikor Marci született, és az a nyolc év is hogy elrepült, hát még a következő hat hogy el fog, és akkor Marci fog ott állni virágcsokorral a kezében...

A ballagás után tértek át a tulajdonképpeni évzáróra beszédekkel, jutalomkönyv-osztással. Sajnos fényképeim nincsenek, mert pont ekkor merültek le az elemek, pedig tegnap még semmi jele nem volt, olyan nyugodtan indultam el feltöltöttnek hitt elemekkel... A könyvosztás, a kitűnők felsorolása közben ért a meglepetés, ugyanis tudtam, hogy Marci nem lett kitűnő, így mi itt nem számíthatunk könyvre. Arra nem is, viszont a két másodikos kitűnő kislány után még egy oklevelet is átadott az igazgatónő Hanti Mártonnak, aki részt vett a Könyvmolyképző versenyén, ezzel mintegy az olvasást népszerűsítve, és ezzel az oklevéllel hivatalos könyvmollyá minősítették :). Ilyet csak ő kapott az egész iskolában, lehet, hogy csak ő jelentkezett? 

Amikor végre vége volt az összes beszédnek, szertartásnak, az osztályterembe mentünk, ahol következett a bizonyítványosztás és még egy meglepetés: az oklevél mellé egy Lázár Ervinről szóló könyv is járt. A bizonyítvány pedig szuper: négy négyes rajzból, technikából, matekból és nyelvtanból, a többi ötös, énekből pedig dicséretes. Nagyon büszke vagyok rá :)

Vakációóó! :)

A múlt hét péntek volt Marcinak az utolsó iskolai nap, még ezen a héten lesz az évzáró és a ballagás, aztán tényleg teljes erővel kitör a nyár. Na nem mintha most még visszatartaná valami :)

Csütörtökön voltak kirándulni, itt, mivel kicsi az iskola, az egész alsó tagozat megy egy napra, egy busszal, a felső pedig külön. Idén az alsósok Szentendrére mentek, skanzenbe és a marcipánmúzeumba. A skanzen annyira nem izgatta Marcit, nemrég volt az apukájával is, de azért megnézte persze, és itthon főleg egy kecskéről mesélt, akinek olyan hangja volt, mint egy idős bácsinak :D A marcipánmúzeum izgalmasabb volt, láttak egy hatalmas Michael Jacksont marcipánból, forgó Csipkerózsika-várat, mesejeleneteket, szóval nagyon érdekes volt. És az én nagyfiam hozott nekünk a zsebpénzéből marcipánt - nagyon okosan vásárolt, egy csomag kis marcipánrudat hozott, amiből mindenkinek jutott, és jóval olcsóbb volt, mintha külön vesz mindenkinek valamit. Fagyiztak is, és délután 5 órakor értek haza, ami csak azért volt vicces, mert reggel 4-5 órát mondtak, ez egy elég szeles, hűvös nap volt, én pedig egy órán át álltam a szélben a buszmegállóban. Akkor határoztam el, hogy veszek Marcinak egy mobiltelefont - de nem veszek ám még :)

Az utolsó nap főleg rajzfilmnézéssel telt, amit általában nem díjazok az iskolában, de mikor, ha nem az utolsó napon - emlékszem, én is hogy élveztem :) A bizonyítvány szerintem szép lesz, ha kicsit szőrösszívű a tanító néni, akkor matekból négyes lesz, de az egész éves teljesítményt nézve kis jóindulattal ötös is lehet, talán rajzból négyes még, és a többi ötös. Izgalommal várom a pénteket :)

A hétvégét aztán Ságváron töltöttük, kihasználtuk a háromnapos ünnepet, erről a Regőblogon számolok be.

Gyereknap, utolsó iskolai napok és aikido

Szombaton kötelező iskolai nap volt nálunk. Ez úgy van, hogy amikor év közben valamikor másoknak ledolgozós szombat van, akkor az úrhidai gyerekek nem mennek iskolába, hanem elcserélik egy május végi, június eleji szombattal, amikor viszont nem tanulnak, hanem gyereknapot tartanak. Volt ugrálóvár, Marci részt vett két focimeccsen, célbadobás labdával, lisztfújó verseny, zsákban futás, lepényevő és szörpivó verseny, minden, mi szem-szájnak ingere, ráadásul a legújabb helyi sportág, a lószörf :D Ez úgy néz ki, hogy a lovak után fognak egy padlószőnyeg-darabot, amire rááll több gyerek meg egy felügyelő felnőtt, és húzzák őket. Marci nagyon jól érezte magát, kipirultan és fáradtan, de nagyon lelkesen ment haza apjával. Sajnos fotóim nincsenek, mivel nem voltam ott, de néhány képet az eseményről itt lehet látni.

Azóta az iskolában csupa érdekesség zajlik, tanulás szinte már nincs is, igaz, a táblát is nagyjából elfoglalja a hatalmas KÁCIÓ felirat. Lezajlottak az év végi felmérők, Marcinak négyesek vagy ötösök, bár matekból az utóbbi hetekben volt egy kis romlás, de a felmérőre sikerült összeszednie magát. Most már szinte minden óra játékos, holnap fordított nap lesz, csütörtökön kirándulás, pénteken utolsó iskolai nap.

Tegnap pedig az én nagyfiam  vizsgát tett aikidoból. Azt hiszem, még nem említettem, hogy április óta aikidora is jár - vártam az alkalmat, amikor el tudok menni egy edzésre és fényképeket is tudok hozni. Ez végül a vizsga lett, amire vettem neki ruhát is, amit legalább karatén is használhat ezentúl.

Nagyon ügyes volt, és úgy láttam, ez jobban illik hozzá, mint a karate, mozgalmasabb, dinamikusabb, játékosabb, és talán az edző is jobban ért a gyerekek nyelvén. A vizsga sikerült, Marci lila öves lett. Néhány kép és videó:

Nagyon büszke vagyok rá :)

Stefánia-fesztivál

Siófokon tavaly óta rendezik meg a Stefánia fesztivált Stefánia hercegnő emlékére, aki Rudolf trónörökös felesége volt, nagyon szerette Magyarországot, a trónörökös halála után második férje egy magyar gróf volt, sok időt töltött itt, és így kitalálták ezt a fesztivált, hogy csalogassa a turistákat.

Csalogatja is, és nem véletlenül, mert tényleg nagyon szép és jó rendezvény. Stefánia (Götz Anna színésznő) nosztalgiavonattal, gőzmozdonnyal érkezett Budapestről. Mi erről lekéstünk, de Ancsa, Bence és Márk látták. Mi viszont a hajóállomáson álltunk meg, és onnan visszafelé sétálva láttuk a hercegnőt a hintójában, a velocipédek, gólyalábasok, hagyományőrző tűzoltók, rezesbanda, omnibusz, veterán autók felvonulását.

A Rózsakertben felállított színpadig vonultak, ott ünnepélyes megnyitó következett, majd a gólyalábasok előadása, amit az első sorból néztünk, és tényleg nagyon szórakoztató volt. Regő is csodálkozva nézte, meg lesett rám, amikor mindenki tapsolt. Bencét pedig a műsor végén még meg is forgatta az egyik langaléta!

Aztán megnéztük a huszárokat, a rezesbandát, majd a park füves részén felállított békebeli vurstliba mentünk. Ez is szebb volt, mint máshol, gyönyörű festett, régi körhinta, lovakkal és szekerekkel, mint gyerekkorunkban, láncos körhinta, dobozdobáló és horgászás szép fajáték-nyereményekkel. Marci és Bence is horgásztak maguknak is játékot, és a kistestvéreiknek is tologatható fajátékot :)

A vurstli után három fiúval megnéztük a kézműves vásárt is. Ott is csupa szépséget láttunk, és ilyennel még nem találkoztam, több mindent ki is lehetett próbálni, kovácsolást, faragást, a fiúk segítettek egy nagy szobrot faragni.

Innen már indultunk haza, megint kellemesen eltöltöttünk egy délutánt, jól tette Siófok, hogy kitalálta ezt a fesztivált :) Ja, és az autó felé tartva még találkoztunk egy matrózzal is :)

Kalandpark helyett

Ma a zamárdi kalandparkba szerettünk volna menni. El is indultunk, sőt oda is értünk, beálltunk a sorba, ami nem mozdult... majd jött a hír a sor elejéről, hogy elfogyott a felszerelés, sisak, heveder, mert annyian vannak benn, két órát várni kell. Hát, erre mi nem voltunk hajlandók, úgyhogy visszafordultunk, és az útközben látott széplak-felsői kis vidámparkba mentünk helyette. Ez már gyerekkorunkban is ott volt, Donnert vidámparknak hívták az üzemeltetőjéről, kellemesen meglepett, hogy most is az ő nevéről kaptuk a számlát. Gyerekeknek való kis játékok voltak, dodzsem, ringlispíl, kisvonat, levegőbe emelős játék, ugrálóvár. Marci és Bence nagyon élvezték, a kicsik meg babakocsiztak, másztak a fűben, és egy kicsit az ugrálóvár sima részén is.

Innen visszamentünk Siófokra, a Kórházdombra. Ez régesrégen temető volt, gyerekkorunkban egy kopár domb a kórház mellett, itt volt az uszoda, amíg össze nem omlott, meg szánkódombnak lehetett használni, és egy kitaposott ösvény vezetett keresztül rajta, ahogy a felette lakóknak alkalmas volt átvágni rajta a belváros felé.

Most az ösvény helyett térköves, korlátos kis sétaút van kandeláberekkel, fiatal fák, virágok, rendben tartptt, parkosított domb, a tetején az új trianoni emlékmű és egy tágas fa játszótér. Marcin és Bencén kívül volt ott még három-négy hasonló korú kisfiú és egy bácsi egy nagyon barátságos kutyussal, rögtön megbarátkoztak, kergetőztek, futóversenyt szerveztem magukból, a kicsik meg fűben másztak, hintáztak, és a kutyával ők is ismerkedtek.

A trianoni emlékmű:

Játszóterezés:

Elmaradt Balatonos képek

Marci fürdik:

Óriáscsúszdán:

Strandolás

Jó pár napja nem írtam semmit, a múlt hetünk nem volt mozgalmas. Marci a mamánál nyaralt, mi pedig itthon éltük az életünket, igazából csak a kertben jártunk, medencéztünk, játszottunk, küzdöttünk a szeparációs szorongással és a fogakkal, ahogy eddig is.

Szombaton viszont lementünk Marci után Ságvárra, és délelőtt a siófoki strandon értük utol a keresztszüleivel meg az unokatesóival, azaz a nővéremékkel. Meg se lepődött szinte, ez már nem az a korszak, amikor rohanva ugrik a nyakamba - de azért amikor szóvá tettem, hogy ide se szalad, amikor egy hétig nem látott, azért kaptam egy nagy ölelést, meg mondta, hogy azért hiányoztam egy kicsit, meg Regő is. De szerencsére nagyon jól érezte magát.

Gyakorlatilag a szombat és a vasárnap úgy telt, hogy reggeli után mentünk Siófokra a strandra, ebédre és a kisebbek alvására vissza Mamáékhoz, majd újra a strandra és vacsorára haza. Marci már nagy strandoló, nem kell félteni, egyedül is bemegy a vízbe partközelbe, felnőttel pedig egész messze is. Tanulgat úszni, labdázik, pancsol, fröcsköl, nagyon élvezi. Bence félősebb és fázósabb, Márk megint az a kategória, aki élvezi és nem érdekli a víz hőmérséklete. Regő pedig szombaton találkozott először a Balatonnal.

Marcit sikerült meggyőzni, hogy szeretni fogja az óriáscsúszdát. Két éve még az volt a feladat, hogy lebeszéljük róla, mert csak hatéves kor felett lehet használni, és ez annyira sikerült, hogy most már nem mert csúszni. Attól félt, hogy a leérkezéskor beleesik az érkezők által kivájt iszapgödörbe, és elnyeli a víz. Megnéztük a vízből, hogy van ugyan gödör, de ott is csak a melléig ér a víz, aztán csúsztunk kettőt együtt, és nagyon élvezte :) másnap már négyet csúszott egyedül, én pedig az érkezési oldalon vártam a vízben.